COVID-19 intézkedések a Tegánál

2020. március 16., 14:11

A koronavírust érintő legfontosabb információ, hogy a TEGA Rt. folyamatosan fertőtleníti az utcákat és minden játszóteret Sepsiszentgyörgyön: ahogy befejeződött a munka, kezdik elölről – egészen addig, ameddig a helyzet ezt indokolttá teszi.

Máthé László, a TEGA Rt. vezetője hétfőn részletesen ismertette, hogy a köztisztasági vállalat milyen konkrét intézkedéseket foganatosít a koronavírus terjedésének lelassítása érdekében.

Sepsiszentgyörgyön a piacot egyelőre nem szükséges bezárni, hiszen nem vásárcsarnok, hanem fedett, jól szellőző hely. A piac tehát üzemel, hétvégén fertőtlenítették - ez vasárnaponként megismétlődik majd. A piachoz tartozó Agora panzió tevékenységét viszont ideiglenesen felfüggesztik.

A sepsiszentgyörgyi Közös Temetőbe, amelyet a TEGA Rt. adminisztrál, továbbra is engedélyezett a temetkezés. A cég ugyanakkor arra kéri a gyászolókat, hogy a ravatalozón kívül várják végig a ceremóniát, hiszen az kihangosítható, ugyanakkor tartsák meg egymástól a biztonságos, minimum 1,5 méteres távolságot.

A szépmezői Kutyamenhely, amely 140 jószág számára tud ideiglenes otthont nyújtani, már túl van terhelve, jelenleg 168 kutya van a helyszínen. Bár ilyen körülmények közt nehéz, a cég mégis úgy döntött, hogy a látogatást felfüggesztik, a márciusra tervezett nyílt napot pedig meghatározatlan időre elhalasztják.

A hulladékgyűjtés biztonságossá tételét is segíti a cég, a gépjárműveket minden nap fertőtlenítik, illetve zajlik a gyűjtőpontok fertőtlenítése is. A hulladékszállítás programja változatlan, a lomtalanítási és üveggyűjtési akciók is folytatódnak – egyelőre ezek programját nem érintik a hatályos óvintézkedések.

Meghatározatlan időre felfüggesztik Sepsiszentgyörgyön a korábban megkezdett, biológiailag lebomló hulladékok tárolására szánt vödrök osztását – abban az esetben, ha valaki nem tartózkodott otthon az osztás időpontjában, átveheti a vedret az Ág utca 1. szám alatt, a TEGA Rt. székházában.

Módosul az ügyintézés, illetve az illetékek befizetése annyiban, hogy ezeket az Ág utca 1. szám alatt, az épület oldalán található ügyintéző ablakok valamelyikénél lehet lebonyolítani. Fizetni lehet az ügynököknél, Sepsiszentgyörgyön a legtöbb esetben kártyával is, ugyanakkor a hulladékszállítási illetéket online is ki lehet fizetni ezen az oldalon.

TEGA Rt.
Sajtóiroda

Fotógaléria