Hírek - közlemények

  • 2021. október 21., 13:27

    Októberben ért véget a 2021-es év második hulladékgyűjtési akciója, amelynek keretében szinte egész Kovászna megyében két alkalommal szállította a TEGA Rt. a fölöslegessé vált holmikat.

  • 2021. október 1., 9:43

    Mint ismeretes, idén már harmadik alkalommal tartanak ingyenes ivartalanítási akciót Szépmezőn, az AMY Gazdátlan Ebekerét Egyesület közreműködésével, amelynek keretében Dr. Dán András állatorvos végez ingyenes beavatkozásokat – a költségeket a városi tanács állja.

  • 2021. szeptember 29., 15:50

    „Az üveggyűjtő akcióink egyre népszerűbbek: most már évek szintjén tudjuk az adatokat összehasonlítani és azt látjuk, hogy az évi két alkalom teljesen indokolt, úgy Sepsiszentgyörgyön, mint más településeken, ahol az üvegek mellett lomokat is elszállítunk” – fogalmazott Máthé László igazgató a hétvégi gyűjtést követően.

  • 2021. szeptember 23., 15:08

    Egy köbméter hulladék elszállítása 155 lejbe kerül a TEGA Rt.-nek is. Amennyiben egy fogyasztó meghaladja a szerződésbe foglalt hulladékmennyiséget, a hulladékszállítási vállalat kénytelen a plusz mennyiséget kiszámlázni az adott fogyasztónak.

  • 2021. szeptember 17., 9:25

    Szeptember 24-25 között, a TEGA Rt. Sepsiszentgyörgyön újra üveggyűjtést szervez. Ennek szabályai változatlanok: 5 kg leadott üvegért 0,5 liter sör jár. A leadott üveg lehet bármilyen típusú öblös üveg, törött vagy ép, átlátszó vagy színes, kivéve síküveg (ablaküveg vagy szélvédő).

  • 2021. szeptember 2., 19:12

    A szelektív hulladékok közt több állati tetem is feltűnt a válogatósoron Lécfalván. A kérdéses zsákok vidéki településekről érkeztek, a TEGA Rt. nem kívánja ezeket a községeket, falvakat megnevezni.

  • 2021. augusztus 3., 12:25

    Árverés a sepsiszentgyörgyi termelők és kézművesek vásárára.

  • 2021. július 9., 9:45

    Sepsiszentgyörgyi, illetve közigazgatásilag a városhoz tartozó területekről érkező ebeket ivartalanítottak a szépmezői Kutyamenhelyen. A Sepsiszentgyörgy önkormányzata, a TEGA Rt. és az Amy egyesület által szervezett eseményre összesen 25 kutya tulajdonosa jelentkezett.

  • 2021. április 29., 13:29

    Országos szinten elsőként Sepsiszentgyörgyön gyűjtenek majdnem minden tömbház körül sütőolajat május közepétől. Sepsiszentgyörgy önkormányzata, a TEGA illetve a Gastrofilter Kft. között létrejött partnerség eredményeként a város zárt gyűjtőpontjainál újabb kukát helyeznek el: a kék fedelű, sárga konténerek úgy vannak kialakítva, hogy PET palackokat lehessen beléjük dobni.

  • 2021. február 25., 19:10

    Kilencedik alkalommal gyújtott meg egy felelőtlen lakó konténert, aki a sepsiszentgyörgyi Olt utcában, a városi strand környékén korábban is égő anyagot dobott az egyik süllyesztett kukába, most másodszor is szétégett a hulladéktároló. Ezúttal a biológiailag lebomló hulladékoknak szánt két gyűjőedény is bánta az esetet.